Első „A” osztály

Fáskerti Márta tanító – 1.a osztály: Néptánc irányultság

 A néptánc irányultságú osztályban a gyermekek játékosan sajátítják el a magyar néptánc alapmotívumait. A tánc fejleszti a mozgást és a ritmusérzéket, amely jó hatással van a koncentrációra és a tanulási képességek elsajátítására. Ezen kívül közösségépítő és formáló is a tánc.

  1. augusztusában kerültem Maglódra, mint alsós tanító. Munkám során kiemelt figyelmet fordítok a tanulási problémával küzdő gyermekek felzárkóztatására, ezért fejlesztési (differenciáló) szakirányú szakképzettséget is szereztem, pedagógus szakvizsgát tettem.

Az 1. osztályban az óvoda iskola átmenet megkönnyítése a legfontosabb, amelyhez elengedhetetlen a játékos tanulás, pozitív élmények szerzése, ami végig kíséri mindennapjainkat. Emellett számomra elsődleges szempont a logikus, kreatív, önálló, problémamegoldó gondolkozás fejlesztése. Minden gyermek másban tehetséges, de ennek kibontakoztatásához feltétlenül szükséges a szülőkkel való szoros együttműködés.

Szeretettel várom a mozgást, táncot kedvelő kisgyermekeket az 1. a osztályba.

Vissza