Aktuális MASZAT túra

Kedves Régi és Új  Kirándulóink!

Már csak két kirándulás van hátra a Maszat éves programjából. A december 30-ra tervezett bejglilesétáló (Gomba – Maglód) és a december 3-i Úri – Maglód túra.
December 3-án a busz Úriba visz át bennünket, onnan gyalogolunk haza. Két út közül lehet választani.
A rövidebb táv 12 km hosszú, és a mendei vasútállomásnál ér véget. Onnan vonattal lehet visszautazni Maglódra.
A hosszabbik táv útvonala a mendei állomásig megegyezik a rövidebbel (ez azért fontos, mert menet közben is el lehet dönteni, hogy ki melyiket választja), de aztán a 31-es úton átkelve tovább folytatódik Maglódra, és a kínai áruház melletti temetőnél ér véget. Ez kb. 20 km hosszú, és különösen a Mendéről kivezető része nagyon szép. (A többi is az, de a Maglódra vezető szakaszt már jól ismerjük.) Aki biztosan tudja, hogy hosszabbat szeretne menni, odafelé felszállhat a temetőnél is, de ezt kérem külön jelezni.
A buszköltség kitűzővel 500 Ft, ez bővülhet a vonatjeggyel, ami felnőtteknek 250, gyerekeknek 125 forintba kerül Mendéről. Erről mindenki maga gondoskodik. Gyerekeknek természetesen segítünk a jegyvásárlásban. Szombaton minden óra 32 perckor indul vonat Mendéről.
Könnyű túra, a szintkülönbség elhanyagolható.
Jelentkezési határidő: november 29. Jelentkezni lehet az iskolában alsó tagozaton az osztályfőnököknél, felsőben Nagy Judit tanárnőnél.