Adni öröm

Iskolánk idén is több adománygyűjtő akcióban vett részt. A Pont Velem Okos Program és a Máltai Szeretetszolgálat közös szervezésében „Segíts Velem – varázsolj mosolyt egy társad arcára!” jelmondattal gyűjtöttünk sok-sok karácsonyi ajándékot rászoruló gyerekeknek. Az akció keretében a tanulók saját megunt, de jó állapotú játékaikat ajánlották fel, így megtapasztalhatták az önzetlen segítés örömét.

Csatlakoztunk az „Emlékmakcó” a gyermekekért elnevezésű programhoz is, mely során hatalmas szeretettel és gondoskodással gyűjtöttek a tanulók és tanáraik ajándékozásra szánt mackókat. Ezeket szívhez szóló rajzokkal, rövid üzenetekkel indították útjukra a Semmelweis Egyetem Tűzoltó utcai Gyermekklinika Onkológiai Osztályának kis betegei számára.

Iskolánk alsó tagozata az „Ami nem öl meg, az megerősít” civil szervezet megkeresésére egy budapesti hajléktalanszálló 150 lakójának készít karácsonyi üdvözlőlapot, ezzel okozva egy kis örömet a lakóknak.

Gyűjtést szerveztünk a Noé Állatotthon támogatására. Az összegyűlt pénzből a gyerekek állateledelt, száraz tápot, pórázokat, tisztítószereket vásároltak és vitték el személyesen a menhely kis lakóinak.

Énekkarunk tagjai ünnepi hangversenyükkel karácsonyi hangulatot varázsoltak a mendei Oázis Idősek Otthonában december 15-én.

Ezúton is köszönjük minden kedves adományozónknak az érkezett felajánlásokat, a jótékonysági koncerten való fellépést és a szervező tanárok közreműködését.

Békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!